Aladdin és a csodalámpa

Hol volt, hol nem volt, valahol nagyon messze, Kínában élt egy szegény özvegyasszony a fiával, Aladdinnal. Aladdin vidám gyerek volt, de a munkához nem sok kedvet érzett. Egész nap a városban kószált, a pajtásaival kergetőzött a poros utcákon. Az édesanyja sokat sóhajtozott, mert a rokka mellett alig kerestek annyit, hogy kenyérre jusson.

Egy napon egy idegen férfi állt meg Aladdin előtt a piactéren. Hosszú, fekete köpenyt viselt, és a szeme furcsán csillogott. – Te vagy az én drága unokaöcsém! – kiáltotta. – Az apád az én testvérem volt! – Aladdin elcsodálkozott, de a férfi egy marék aranyat nyomott a markába, ő pedig hazaszaladt az örömhírrel.

Másnap az idegen kivitte a fiút a városon túlra, a kopár hegyek közé. Tüzet rakott, port szórt rá, és halkan mormolt valamit. Erre megremegett a föld, és egy nagy kőlap bukkant elő, vasgyűrűvel a közepén. – Csak te emelheted fel – mondta a férfi. – Lent egy kert van, tele kincsekkel. Ne nyúlj semmihez, csak a falon függő kis lámpást hozd el nekem. Ezt a gyűrűt pedig vidd magaddal, megóv a bajtól.

Aladdin felemelte a követ, és lemászott a lépcsőn. A föld alatti kertben szép fák nőttek, de a gyümölcseik nem almák és körték voltak, hanem piros, zöld és kék drágakövek. Aladdin teletömte velük a zsebét, aztán leakasztotta a falról a szerény kis agyaglámpást, és a kabátja alá dugta. Azzal indult volna vissza a lépcsőn.

– Add ide a lámpást, fiam! – szólt le a férfi a lyuk szájából. – Előbb segíts ki, aztán megkapod! – felelte Aladdin. A férfi erre elvörösödett dühében, és most látszott meg, hogy nem is a nagybátyja, hanem egy gonosz varázsló. Mormolt egy szót, a kőlap visszazuhant a helyére, és Aladdin koromsötétben maradt.

Aladdin leült a lépcsőre, és keserves sírásra fakadt. Két napig hívta az édesanyját, segítségért kiáltozott, de senki sem hallotta. Amikor a kezét tördelte, véletlenül megdörzsölte a gyűrűt az ujján. Füst kígyózott elő, és egy óriási szellem emelkedett a barlang tetejéig. – Én vagyok a gyűrű szolgája – mondta mély hangon. – Mit kívánsz? – Vigyél haza! – suttogta Aladdin, és egy szempillantás múlva már a saját kis udvarukon állt.

Az édesanyja sírt is, nevetett is egyszerre. Másnap Aladdin odaadta neki a lámpást, hogy tegye pénzzé. Az asszony úgy gondolta, előbb kifényesíti, de alighogy megdörzsölte, felkunkorodott a füst, és egy még nagyobb szellem jelent meg. – A lámpa szolgája vagyok – dörögte. – Parancsolj velem! – Az asszony ijedtében elejtette a lámpást, de Aladdin gyorsan kért egy tál meleg ételt. Egy pillanat múlva ezüsttálakon gőzölgött az ebéd.

Éltek is boldogan, és ha elfogyott a pénz, eladtak egy ezüsttálat. Aladdin közben okosabb lett, és megtanulta, hogy a kincset bölcsen kell használni. Egyszer aztán megpillantotta a szultán lányát, Badrulbadur hercegnőt, amint a palota kertjében sétált. Attól a perctől fogva másra sem tudott gondolni.

Elküldte az édesanyját a szultánhoz, és a barlang drágaköveit adta vele ajándékba. A szultán ámulva nézte a ragyogó kincseket, és igent mondott, de azt kérte, hogy Aladdin építsen a lányának méltó palotát. Aladdin megdörzsölte a lámpást, és a szellem egyetlen éjszaka alatt fehér márványpalotát emelt, arany kupolákkal és ezer ablakkal. Reggelre már esküvőre készülődött az egész város.

A gonosz varázsló messze, Afrikában megtudta, hogy Aladdin él, és övé a lámpa. Eljött a városba, egy kosár új lámpást vett a karjára, és kiabálta az utcán: – Új lámpát a réginél! Új lámpát a réginél! – A hercegnő nem tudta, mi az a kopott lámpa Aladdin polcán, és mosolyogva kicserélte egy fényesre, amíg a férje vadászni volt.

A varázsló megdörzsölte a lámpást, és megparancsolta, hogy vigye a palotát a hercegnővel együtt Afrikába. Mire Aladdin hazaért, üres tér tátongott a helyén. A szultán nagyon megharagudott, és negyven napot adott neki, hogy megtalálja a lányát. Aladdin sokáig tanácstalanul bolyongott, aztán eszébe jutott a gyűrű.

Megdörzsölte, és megjelent a gyűrű szolgája. – A palotát nem hozhatom vissza, mert az a lámpa szellemének dolga – mondta –, de téged elviszlek oda, ahová akarod. – Egy szempillantás alatt Aladdin Afrikában állt a palota ablaka alatt. A hercegnő meglátta, és boldogan sietett ajtót nyitni.

Megölelték egymást, aztán a hercegnő elmondta, hogy a varázsló mindig magánál hordja a lámpást. Együtt kieszeltek egy tervet. Estére a hercegnő mosolyogva megterített a varázslónak, és egy kis álomport tett a borába. A férfi ivott, elnehezült a feje, és mély álomba merült az asztalnál.

Aladdin előlépett a rejtekéből, kivette a lámpást a varázsló köpenyéből, és megdörzsölte. – Vidd haza a palotát! – kérte a szellemet. Egy szempillantás múlva ott állt a márványpalota a régi helyén, a szultán ablaka alatt. A varázsló pedig a messzi sivatag közepén ébredt fel, és olyan messze került, hogy soha többé nem látta senki.

A szultán a boldogságtól sírt, amikor viszontlátta a lányát. Aladdin pedig megfogadta, hogy ezentúl jól vigyáz a lámpására, és nem hagyja a kezébe kerülni senkinek, aki rosszat akar vele. Bölcs és jó ember lett belőle, a hercegnővel és az édesanyjával együtt boldogan éltek a palotában, és ha nem haltak meg, ma is élnek.