Jack és az égig érő paszuly

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy özvegyasszony a fiával, Jackkel, egy düledező kis házban, a falu szélén. Nem volt egyebük a világon, csak egy tehenük, a jó öreg Fehérke, aki tejet adott nekik minden reggel. Ám egyszer úgy elfogyott a lisztjük és a pénzük is, hogy már a tűzhelyük is hidegen állt.

– Jack, fiam – mondta az édesanyja egy reggel –, el kell vezetned Fehérkét a vásárba, és el kell adnod, másképp éhen maradunk ezen a télen.

Jack szomorú szívvel indult el a tehénkével az úton. Alig ért ki a faluból, egy öregember állta el az útját, akinek hosszú, szürke szakálla a földig ért.

– Szép tehén ez – mondta az öreg, és a tenyerén megcsillantott néhány apró, tarka babszemet. – Add nekem cserébe, és varázsbabot kapsz érte. Ültesd el, és meglátod, mit hoz a holnap.

Jacknek megtetszettek a csillogó babszemek, hát gondolkodás nélkül odaadta értük Fehérkét, és boldogan szaladt haza a hírrel. Az édesanyja azonban, amikor meglátta a néhány babszemet a tenyerén, könnyekre fakadt bánatában.

– Ó, Jack, mit tettél! – kiáltotta, és mérgében kiszórta a babszemeket az ablakon, a kert földjébe. – Most aztán éhen maradunk, fiam! Eredj aludni vacsora nélkül.

Jack lehajtott fejjel bújt ágyba, de reggel, amikor kinyitotta a szemét, nem hitt a látványnak. Az ablak előtt egy hatalmas, zöld paszulyinda nőtt, olyan magasra, hogy a teteje elveszett a felhők között.

Jack nem sokat gondolkodott, kimászott az ablakon, megfogta az indát, és kapaszkodni kezdett fölfelé. Kapaszkodott, kapaszkodott, míg a háza kis pontocskává nem zsugorodott alatta, ő maga pedig egy idegen, felhők fölötti vidéken találta magát.

Széles út vezetett egy hatalmas kastélyhoz, akkorához, amilyet Jack még sosem látott. Bekopogott a nagy kapun, és egy termetes asszony nyitott ajtót, aki maga is jóval magasabb volt, mint bármelyik ember odalent.

– Szaladj innen, gyermek! – suttogta az asszony ijedten. – Az uram óriás, és nagyon megharagszik, ha idegent talál a házban. De látom, éhes vagy, hát gyere gyorsan, adok egy falat kenyeret, mielőtt hazaér.

Alighogy Jack befalta a kenyeret, az egész ház beleremegett a döngő lépésekbe. Az óriás lépett be az ajtón, és nagyot szimatolt a levegőbe.

– Hej-hó, hej-hó, idegen szagát érzem itt e szobán! – dörögte, de a felesége gyorsan bedugta Jacket a kemence mellé, egy nagy vajastálba, és azt mondta az urának, hogy csak képzelődik.

Az óriás leült vacsorázni, mellette pedig egy zsák csillogó aranypénz hevert az asztalon. Vacsora után elszunnyadt, és hangosan hortyogott, mint a mennydörgés.

Jack halkan előbújt a rejtekéből, felkapta az aranyaszsákot, és futott, ahogy csak a lába bírta, egészen a paszulyindáig. Lekapaszkodott a földig, és boldogan vitte haza a kincset az édesanyjának, aki most már sírva ölelte magához.

Az aranyból egy darabig kényelmesen éltek, de egyszer csak az utolsó pénzérme is elfogyott. Jack ekkor újra fölmászott a felhők közé, és megint bekopogott az óriás kastélyába.

Az óriásné most is megsajnálta, és elrejtette, bár nem tudta biztosan, nem ő járt-e ott korábban is. Amikor az óriás hazaért, megint szimatolt, megint dörmögött, de aztán leült, és elővett egy tyúkot, amelyik parancsszóra színaranyból tojt tojást.

Amikor az óriás elaludt, Jack a hóna alá kapta a csodatyúkot, és rohant, mint a szél. Otthon aztán sosem fogyott ki többé az arany, hiszen a tyúk minden reggel újabb aranytojást tojt nekik.

Ám Jackben megint felébredt a kíváncsiság, hát harmadszor is fölmászott az indán. Ezúttal az óriás asztalán egy aranyhárfa állt, amely magától szólalt meg, és olyan gyönyörűen énekelt, hogy Jack szíve is beleremegett.

Megvárta, míg az óriás elszunnyad, aztán karjába kapta a hárfát, és futásnak eredt. De a hárfa hangosan felkiáltott: – Gazdám, gazdám, ébredj, elvisznek! – mire az óriás felriadt, és ordítva a nyomába eredt.

Jack alig ért le a paszulyinda tövébe, amikor meglátta, hogy az óriás is lefelé kapaszkodik utána, s a föld is beleremegett minden lépésébe. – Anyám, hozz gyorsan egy fejszét! – kiáltotta Jack, ahogy leugrott a földre.

Az édesanyja már ott is állt a fejszével, Jack pedig teljes erejéből nekilátott vágni a paszulyinda tövét. Recsegett-ropogott a hatalmas inda, végül nagy robajjal ledőlt, és az óriás vele együtt eltűnt messze, magasan a felhők fölött, ahonnan soha többé nem tért vissza.

Jack és az édesanyja ezután boldogan éltek a kis házban: a csodatyúk minden reggel aranytojást tojt nekik, az aranyhárfa esténként szép dalokat énekelt, és sosem éheztek többé.