A borsószem királykisasszony

Élt egyszer egy királyfi, aki házasodni szeretett volna, de nem ám akárkivel: csakis igazi királykisasszonyt akart feleségül venni. Ez pedig nem volt olyan egyszerű, mint gondolnád. Bejárta hát a világot hegyen-völgyön át, kastélytól kastélyig, hogy megtalálja az igazit.

Sok királykisasszonnyal találkozott útja során. Volt, aki szép volt, mint a hajnal, volt, aki okos volt, mint egy öreg bölcs, mégis mindig akadt valami, ami nem stimmelt. Az egyik túl büszkén hordta az orrát, a másikról meg nem lehetett biztosan tudni, hogy valóban királyi vér csörgedezik-e az ereiben. A királyfi szomorúan hazatért, és arra gondolt, talán sosem talál magának igazi királykisasszonyt.

Egy esős, viharos éjszakán, amikor a szél úgy zúgott a kastély tornyai körül, mintha fel akarná forgatni az egész eget, és az eső ostorként verte az ablakokat, valaki halkan kopogtatott a nagykapun. Az öreg király maga ment ajtót nyitni, hiszen ilyenkor még a szolgák is inkább a meleg tűzhely mellett kucorogtak. A küszöbön egy csuromvizes lány állt, a haja a homlokára tapadt, a ruhájából patakokban csorgott a víz, mégis egyenes háttal, méltósággal állt ott.

– Ki vagy te, és mit keresel ezen a szörnyű éjszakán? – kérdezte a király. – Királykisasszony vagyok – felelte a lány remegő hangon, mert nagyon fázott. – Utolért a vihar az úton, és nem tudtam, hova legyek.

A királyné, aki a háttérből figyelte a jelenetet, összehúzta a szemöldökét. „Majd meglátjuk, igazat mond-e” – gondolta magában, és amíg a lányt beinvitálták, hogy megszárítkozzon és egyen valamit, ő maga sietett fel a vendégszobába. Kihúzta az ágyból az összes párnát és paplant, egészen a csupasz deszkáig, és az ágy aljára tett egy apró, kerek borsószemet.

Erre a borsószemre húzott húsz vastag matracot, egyiket a másik tetejére, azután pedig még húsz pihe-puha dunyhát is rátornyozott. Az ágy olyan magas lett, hogy lépcsőt kellett állítani mellé, nehogy a lány nyakát törje, mire fölmászik a tetejére. A királyné elégedetten nézte a művét, és azt gondolta: most majd kiderül az igazság.

A lányt fölkísérték a toronymagas ágyhoz, ő pedig szépen jó éjszakát kívánva belebújt a puha paplanok közé. Reggel aztán mindenki kíváncsian várta az asztalnál, milyen éjszakája volt. – Hogy aludtál, kedvesem? – kérdezte a királyné, alig palástolva a mosolyát.

– Ó, szinte egy szemhunyást sem aludtam! – sóhajtott a lány, és nagyot nyújtózott. – Valami kemény, kerek kis dolog nyomta az oldalamat egész éjjel, most csupa kék folt vagyok tőle. El sem tudom képzelni, mi lehetett az ágyban, de borzasztó volt!

Erre mindenki összenézett, és a királyfi szíve nagyot dobbant örömében. Hiszen csak egy igazi királykisasszony bőre lehet olyan finom, hogy egyetlen borsószemet is megérez húsz matracon és húsz dunyhán keresztül! Most már tudták: a lány valóban az, akinek mondta magát.

A királyfi boldogan vette feleségül, hiszen végre megtalálta azt, akit egész életében keresett. A kis borsószemet pedig, amely mindezt bebizonyította, üveges dobozkába zárták, és a kastély kincseskamrájában őrizték, hogy mindenki lássa, aki csak arra jár. Ott van, mondják, még ma is – hacsak azóta valaki el nem vitte.