A róka és a gólya

Egyszer volt, hol nem volt, élt az erdő szélén egy róka, aki nagyon szeretett tréfákat kitalálni. Egy napon összefutott a réten a gólyával, aki éppen békák után kutatott a magas fűben. A róka vidáman odaköszönt neki, és rögtön meg is hívta magához vacsorára.

– Gyere el hozzám ma este, kedves gólya! – mondta ravasz mosollyal. – Olyan finom levest főzök, amilyet még sosem kóstoltál. A gólya őszintén megörült a meghívásnak, hiszen jólesett neki, hogy a róka ilyen barátságos hozzá, ezért estére el is repült a róka odújához.

A róka egy széles, lapos tányérban tálalta fel a levest, és jóízűen enni kezdett belőle. A gólya azonban hiába próbálkozott, hosszú, vékony csőrével sehogy sem tudott felcsippenteni egyetlen kortyot sem. Csak nézte tehetetlenül, ahogy a leves lassan kihűl előtte, miközben a róka elégedetten nyalogatta a bajszát.

– Ejnye, talán nem ízlik a levesem? – kérdezte a róka ártatlan képpel, pedig ő maga is jól tudta, mit csinál. – Nagyon finom lehet – felelte a gólya csendesen –, de a tányérod bizony nem az én csőrömnek való. A gólya éhesen szállt haza aznap este, ám egyetlen rossz szót sem szólt, csak csendben eltervezte, hogy hamarosan ő is megvendégeli a rókát.

Néhány nap múlva a gólya hívta meg vacsorára a rókát. – Gyere el hozzám holnap este! – mondta barátságosan. – Olyan finom pecsenyét sütök, amilyet még életedben nem ettél. A róka izgatottan és jó étvággyal érkezett a gólya házához, mert már messziről csiklandozta az orrát a sült hús illata.

A gólya egy magas, keskeny nyakú korsóban tálalta fel a vacsorát, és hosszú csőrével könnyedén belenyúlva jóízűen falatozni kezdett. A róka hiába próbálta bedugni az orrát a korsó szűk nyakába, hiába nyújtogatta a nyelvét, egyetlen falatot sem tudott kikaparni belőle. Csak az illatot érezhette, a finom vacsorából egy morzsát sem kóstolhatott.

– Milyen a pecsenyém, kedves rókám? – kérdezte a gólya szelíden, de a szeme sarkában huncut fény csillant. A róka szégyenkezve hallgatott, mert most már ő is megértette, milyen érzés éhesen nézni valaki más lakomáját.

Attól a naptól kezdve a róka sosem tréfált meg többé senkit olyasmivel, amit ő maga sem szeretett volna elszenvedni. A gólya pedig szívesen barátkozott vele ezután is, hiszen mindketten megtanulták, hogy a jó szándék mindig szebb, mint az álnok tréfa.