A róka és a holló

Egy napsütötte reggelen a holló magasan fent üldögélt a tölgyfa ágán, és boldogan nézegette a csőrében tartott finom sajtdarabot. Egy vándor konyhájának ablakából szerezte, s most csak arra várt, hogy nyugodtan elfogyaszthassa. A fa alatt éppen arra kószált egy ravasz róka, akinek korgott a gyomra, és messziről megérezte a sajt illatát.

Felnézett a fára, és amint meglátta a hollót a szép fehér sajtdarabbal, megcsillant a szeme. Tudta, hogy fára nem tud felmászni, a sajtot pedig nagyon szerette volna megkaparintani. Gondolkodott egy kicsit, aztán szép nyájas hangon szólalni kezdett.

– Ó, milyen gyönyörű madarat látok ma! – kiáltotta fel a róka, és mélyen meghajolt a fa tövében. – Sosem láttam még ilyen fényes, sötét tollazatot, mint a tiéd, kedves holló. Egészen olyan vagy, mint az erdő királynője.

A holló büszkén kihúzta magát, és megrázta szárnyát, hogy még szebben csillogjon a tolla a napfényben. De a csőrét nem nyitotta ki, hiszen féltette a sajtját, és hallgatott tovább.

A róka nem adta fel ilyen könnyen. Körbejárta a fa törzsét, és tovább áradozott.

– Bizonyára a hangod is olyan gyönyörű, mint a megjelenésed – mondta cukros hangon. – Ha igazán olyan csodálatosan tudsz énekelni, ahogy kinézel, akkor te lehetnél az összes madár királynője az erdőben.

A hollónak nagyon megtetszett ez a gondolat. Már azt is elfelejtette, hogy vigyáznia kellene a sajtjára, annyira szerette volna megmutatni, milyen szépen tud énekelni. Kitátotta hát a csőrét, és teli tüdőből rikkantott egyet.

Abban a pillanatban a sajt kiesett a csőréből, és egyenesen a lent várakozó róka elé pottyant a fűbe. A róka egy szempillantás alatt elkapta, és jóízűen befalta, mielőtt a holló egyáltalán felocsúdhatott volna.

– Köszönöm a finom falatot, kedves hollóm – szólt fel nevetve a róka. – Csak arra legközelebb figyelj, hogy aki túlságosan dicséretes szavakkal hízeleg, annak legtöbbször valamit el is akar venni tőled.

Azzal megfordult, és vidáman elindult az erdő mélye felé, hátra sem nézve. A holló szégyenkezve nézett utána az ágról, és attól a naptól kezdve sokkal óvatosabban hallgatta a hízelgő szavakat.