A tizenkét táncoló királylány

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, akinek tizenkét lánya született. Mind a tizenkettő szebb volt a hajnalnál, és az apjuk jobban vigyázott rájuk, mint a szeme fényére.

A tizenkét ágy egyetlen nagy hálóteremben állt, szép sorjában, egymás mellett. Esténként a király maga zárta be az ajtót, és még reteszt is tolt elé. Reggelre mégis mindig ugyanaz történt: a királylányok cipőjének a talpa át volt lyukadva, mintha egész éjjel táncoltak volna.

– Hová megy ez a sok cipő? – kérdezte a király, de a lányok csak mosolyogtak, és nem mondtak semmit.

Egy reggel a király kihirdette az országban: aki három éjszaka alatt kitalálja, hol táncolnak a lányai, azt jutalmul feleségül adja közülük az egyiket, és egyszer majd ő lesz a király. De aki nem találja ki, annak el kell hagynia az országot.

Jöttek is sorban a királyfik és a vitézek. A hálóterem ajtaja előtt ültek le őrködni, de ahogy az éjszaka elcsendesedett, mindegyiknek elnehezedett a szeme, és reggelre semmire sem emlékezett. Így a derék legények egymás után szomorúan elballagtak.

Arra vetődött egy kiszolgált katona is. Fáradt volt, a tarisznyája üres, és nem tudta, merre menjen tovább. Az erdőben szembejött vele egy ráncos arcú öreg néni.

– Hová, hová, jó katona? – kérdezte.

– Magam sem tudom, nénémasszony. Talán megpróbálom a szerencsémet a királyi palotában.

– Jól teszed – bólintott az öreg néni. – Ide figyelj! Ha este bort hoznak neked, ne igyál belőle egy kortyot sem. Tégy úgy, mintha mélyen aludnál. Ezt a köpenyt pedig vedd magadra: aki hordja, azt senki sem látja.

A katona megköszönte, és elindult a palotába. A király szívesen fogadta, vacsorát adott neki, este pedig a legidősebb királylány egy pohár bort vitt be hozzá. A katona szó nélkül elvette, de amint a lány elfordult, titokban kiöntötte a pohár tartalmát. Aztán végigfeküdt az ágyon, és olyan hangosan horkolt, hogy a falak is rezegtek.

A királylányok összenéztek, és kuncogni kezdtek.

– Ez is alszik, mint a bunda – mondták. – Gyerünk!

Előszedték a legszebb ruháikat, a tükör előtt megigazgatták a hajukat, és boldogan topogtak. Csak a legkisebb sóhajtott.

– Nem tudom, miért – mondta –, de valami nyugtalanít ma este.

– Te mindig félsz valamitől, kis bolondom – nevetett a legidősebb, aztán megkocogtatta az ágyát. Az ágy lassan lesüllyedt a földbe, s alatta egy keskeny lépcső tárult fel.

A katona magára kapta a köpenyt, és halkan utánuk osont. Menet közben véletlenül rálépett a legkisebb királylány ruhájának a szélére.

– Jaj, valaki megfogta a ruhámat! – szólt hátra ijedten.

– Csak beleakadt egy szögbe – legyintettek a nővérei. – Menj tovább!

A lépcső végén egy gyönyörű ligetbe értek. A fák levelei tiszta ezüstből voltak, és csilingeltek, ha megrezdültek. A katona letört egy ágat, hogy bizonyítéka legyen. Nagyot csattant az ág.

– Hallottátok? – kérdezte a legkisebb.

– Csak az örömünket kiáltják a királyfik – felelte a legidősebb.

Továbbmentek egy másik ligetbe, ahol a fák levele színarany volt, aztán egy harmadikba, ahol gyémánt csillogott minden ágon, és a katona mindegyikből letört egy-egy gallyat. A legkisebb királylány mindannyiszor megszólalt, a nővérei pedig mindannyiszor megnyugtatták.

Végül egy nagy tóhoz értek. A parton tizenkét csónak várt, mindegyikben egy daliás királyfi. Mindenki beszállt a maga csónakjába. A katona a legkisebb királylány csónakjába ült, és a királyfi csodálkozva evezett.

– Mitől lett ilyen nehéz ma a csónak? – kérdezte. – Alig bírom húzni.

– Biztosan a meleg miatt – mondta a királylány. – Nekem is melegem van.

A tó túlpartján ragyogó kastély állt, tele zenével és fénnyel. A királylányok a királyfiakkal táncoltak hajnalig, olyan vidáman, hogy egészen elkoptak a cipőik. Akkor visszaeveztek, és a katona az utolsó pillanatban, még a lányok előtt, felszaladt a lépcsőn, az ágyába bújt, és újra horkolni kezdett.

A második éjszaka is így telt, a harmadikon pedig a katona egy aranyserleget is magával vitt a kastélyból. A királylányok semmit sem sejtettek, és hajnalban fáradtan, de boldogan visszabújtak az ágyukba.

Harmadnap a király magához hívatta a katonát.

– Nos, megtudtad, hová járnak a lányaim?

– Meg, felség – mondta a katona. – Egy földalatti kastélyban táncolnak, tizenkét királyfival.

Elmesélte az egész történetet, és az asztalra tette a három ágat meg a serleget. A királylányok elpirultak, mert látták, hogy nem tagadhatnak.

– Melyiket választod? – kérdezte a király.

– Én már nem vagyok fiatal – felelte a katona –, ezért a legidősebbet.

Megtartották az esküvőt, és olyan nagy lakoma volt, hogy hetekig emlegették. A tizenkét királyfi pedig kiszabadult a varázslatból, amely a kastélyra szállt. A királylányok cipője attól fogva hosszú ideig ép maradt, mert éjjelente szépen aludtak a saját ágyukban.