A városi egér és a mezei egér
A városi egér és a mezei egér meséje: a vendégség a nagy városban csupa finomság, de a rettegés megkeseríti. Esti mese szülőknek.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kis szürke egér egy búzamező szélén. Kedves, csendes otthona volt a föld alatt, a diófa gyökerei között. Ágya puha szénából volt, kamrájában árpa, bab és néhány aszalt bogyó.
Egy napon vendége érkezett: a városi unokatestvére. Csillogott a bundája, és úgy lépkedett, mintha mindenki őt nézné. – Szervusz, kedves rokon! – mondta. – Régen láttalak. Hallom, te mindig itt laksz, a földek között.
A mezei egér boldogan megterítette az asztalt. Elé tette a legszebb szemeket, a legédesebb bogyókat, és még egy darabka sajtot is, amit a tavaszra tartogatott. – Egyél, egyél! – kínálta. – Ami van, azt szívesen adom.
A városi egér csak nyammogott, és közben az orrát ráncolta. – Jaj, öcsém – sóhajtott –, ez a kis ennivaló nagyon is egyszerű. Gyere hozzám a városba, majd meglátod, milyen az igazi lakoma!
Így hát a mezei egér útra kelt. Mentek, mentek, át a réten, át a dűlőúton, míg el nem érték a nagy kőházat. Az egyik falban volt egy kis lyuk, azon bújtak be. Odabent egy hosszú asztal állt, tele finomsággal: kalács, sajt, méz, dió és mindenféle, amit a mezei egér még sosem látott.
– No, mit szólsz? – kérdezte a városi egér büszkén. A mezei egér csak bámult, és éppen az első falatot készült megkóstolni, amikor nagyot nyikordult az ajtó.
– Fuss! – sikoltotta a városi egér. Berohantak a lyukba, és ott lapultak a sötétben, remegve. Súlyos léptek dübörögtek odakint, aztán lassan elhalkultak.
– Nincs semmi baj – legyintett a városi egér. – Ez itt mindennapos. Gyerünk vissza, még el sem kezdtük!
Alig harapott a mezei egér egy kis mézes kalácsba, amikor egy hatalmas, zöld szemű macska ugrott az asztalra. Futottak megint, ahogy csak a lábuk bírta, és a szívük úgy kalapált, hogy azt hitték, kiugrik a mellükből.
Mikor végre megint biztonságban voltak, a mezei egér összeszedte a batyuját. – Köszönöm a vendéglátást, kedves unokatestvér – mondta halkan. – De én megyek haza. Nálad finom az étel, de nem tudtam élvezni egy falatot sem.
Haza is ment, a diófa alá, a puha szénaágyába. Evett egy maréknyi árpát, és még soha életében nem ízlett neki ilyen jól. Kint a mezőn csendesen susogott a búza, és a kis egér nyugodtan elaludt.
✦ Vége ✦
A városi egér és a mezei egér – rövid tartalom
Egy mezei egér szegényes otthonában vendégül látta a városi unokatestvérét, aki lenézte az egyszerű ételt, és a városba hívta. A kőházban gazdag lakoma várta őket, de előbb az ajtó nyikordult, aztán egy zöld szemű macska ugrott az asztalra, így a két egér kétszer is rémülten a lyukba menekült. A mezei egér elköszönt, mert egy falatot sem tudott élvezni, és hazatért a diófa alá. Ott a maréknyi árpa jobban ízlett neki, mint valaha, és nyugodtan elaludt.
Beszélgessünk a meséről
- Miért ment haza a mezei egér, pedig a városban annyi finomság volt?
- Te mitől éreznéd jól magad jobban: a sok finomságtól vagy a nyugodt otthontól? Miért?
- Mit gondolsz, mit érezhetett a városi egér, amikor a mezei egér elbúcsúzott?
A mese üzenete: A saját kis otthonunkban, békében a legjobb élni, még ha kevesebbünk van is.
