Aranyfürtöcske és a három medve

Egyszer, egy nagy, zöld erdő mélyén, állt egy takaros kis házikó. Ebben lakott három medve: az öreg, mogorva külsejű, de jó szívű Nagy Medve Papa, a kedves és gondoskodó Medve Mama, és a vidám, mindig kíváncsi Kis Medve, aki még csak most tanulta a világot.

Egy reggel Medve Mama zabkását főzött mind a háromnak. Nagy Medve Papának egy hatalmas tálba, Medve Mamának egy közepesbe, Kis Medvének pedig egy pici, cirmos szélű csuporba. Ám a kása még túl forró volt ahhoz, hogy megegyék.

– Menjünk sétálni addig, amíg kihűl egy kicsit – mondta Medve Mama, és kézen fogta Kis Medvét. Kifordultak hát a házból, be az erdő fái közé, s a három tálka kása ott gőzölgött magában az asztalon.

Történt épp, hogy azon a reggelen egy kislány kószált arra, akinek aranyszínű, csigás fürtjei úgy táncoltak a válla körül, mint a napsugár. Aranyfürtöcskének hívták, és mert szeretett mindig új dolgokat felfedezni, egyszer csak eltévedt az erdőben.

Bolyongott jobbra, bolyongott balra, míg meg nem pillantotta a kis házikót a fák között. Bekopogott, de senki nem felelt. Megnyomta a kilincset, és az ajtó – mivel a medvék nyitva hagyták – csendesen kinyílt.

– Hahó! Van itthon valaki? – kiáltotta, de csak a csend válaszolt. Bekukucskált, majd – mert kíváncsi kislány volt – beljebb is lépett. Az asztalon meglátta a három gőzölgő tálkát, és a finom illat egészen az orráig ért.

Megkóstolta a nagy tálból. – Jaj, ez túl forró! – mondta, és fintorgott. Megkóstolta a közepesből. – Ez meg túl hideg – dörmögte. Aztán megkóstolta a legkisebb csuporból. – Ó, ez pont jó! – kiáltott fel boldogan, és olyan étvággyal falta be az egészet, hogy egy csepp sem maradt belőle.

Jóllakottan nézett körül, és három széket pillantott meg a szoba sarkában. Leült a legnagyobbra. – Ez kemény, mint a kő – dünnyögte. Átült a középsőre. – Ez meg túl puha, elsüllyedek benne! – Végül a legkisebb székre telepedett. – Ez éppen kényelmes! – De alighogy megkönnyebbült, reccsenve összetört alatta a kis szék, és Aranyfürtöcske a földön találta magát.

Feltápászkodott, s mert a séta és a kaland kifárasztotta, felment a lépcsőn, hátha talál odafent egy jó helyet pihenni. Három ágyat látott. Lefeküdt a legnagyobba. – Ez túl kemény – morogta. Kipróbálta a középsőt. – Ez túl puha. Végül a legkisebb ágyra hajtotta a fejét. – Ez pont, de pont megfelelő – suttogta, és mielőtt még egyet pillanthatott volna, mély álomba szenderült.

Nem sokkal később hazaértek a medvék az erdei sétából, éhesen és jókedvűen. Ám alighogy beléptek, Nagy Medve Papa mély hangján megszólalt: – Valaki nyúlt a kásámhoz! – Valaki az enyémhez is hozzáért – mondta Medve Mama csodálkozva. Kis Medve pedig az üres csuporhoz szaladt, és pityeregve kiáltotta: – Az enyémet meg valaki egészen megette!

Aztán a székekhez léptek. – Valaki ült a székemben! – dörmögte Papa. – Az enyémben is ült valaki! – mondta Mama. Kis Medve pedig csak állt a szétroncsolt kis szék előtt, és a szeme megtelt könnyel. – Az enyémet meg… összetörték!

Zavartan, egymásra nézve indultak fel a lépcsőn, hogy körülnézzenek odafent is. – Valaki feküdt az ágyamban! – dördült Nagy Medve Papa hangja. – Az enyémben is feküdt valaki – suttogta Medve Mama. Kis Medve pedig az ágyához lépett, és halkan felkiáltott: – Nézzétek! Az enyémben még most is alszik valaki!

A három medve köré gyűlt az ágynak, és nagy szemekkel bámulták az alvó kislányt. Aranyfürtöcske pedig arra ébredt, hogy három szempár mered rá egészen közelről. Ijedtében felugrott, és amint megpillantotta a három medvét, se szó, se beszéd, kiugrott az ágyból, lerohant a lépcsőn, ki az ajtón, és futott, ahogy csak a lába bírta, egészen az erdő széléig, meg sem állt hazáig.

A három medve pedig ott állt a szoba közepén, és bár egy kicsit meg voltak lepődve, nem haragudtak sokáig – hiszen a kis vendég elszaladt, mielőtt bárki egy szót is szólhatott volna hozzá.

Attól a naptól kezdve Aranyfürtöcske megtanulta, hogy ha idegen házhoz ér, előbb kopogtat, és bevárja, míg valaki ajtót nyit neki – mert bármilyen finom is az illat, ami az ablakon át kiszűrődik, a más portája nem az övé, hogy csak úgy besétáljon.