Az okos leány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény öregember, s annak egyetlen lánya. Kicsi házban laktak a falu szélén, nem volt semmijük, csak egy vén lovuk és egymás szeretete. De a lány, akit úgy hívtak, hogy Zsófika, olyan eszes volt, hogy a falubeliek mind hozzá jártak tanácsért, ha valami nehéz dologban nem tudtak eligazodni.

Egy tavaszi napon az öregember elment szántani a szomszéd gazdag emberrel, mert neki csak egy lova volt, ökre nem, a gazdagnak meg éppen csak ökre volt. Gondolták, összefogják a két állatot, úgy könnyebben megy a munka. Estére, mikor hazafelé indultak, a gazdag ember ökre alá bújt egy kis csikó, amelyik éppen aznap született, s ott melegedett a szekérrúd tövében.

– Ejnye, hiszen az én szekerem ellette ezt a csikót! – kiáltott fel a gazdag ember, mikor meglátta. – Az enyém hát a csikó is!

Hiába magyarázta a szegény ember, hogy szekér nem ellik csikót, csak ló, a gazdag ember hallani sem akart igazságról. Elmentek hát a királyhoz, hadd tegyen igazságot közöttük.

A király végighallgatta mindkettőjüket, de bizony ő sem tudta eldönteni, kié legyen a csikó, hiszen mindketten olyan magabiztosan beszéltek. Gondolt hát egy furfangosat: három rejtvényt adott fel nekik, s azt mondta, aki hamarabb megfejti, azé lesz a csikó.

– Mondjátok meg nekem: mi a leggyorsabb a világon, mi a legédesebb, és mi a leggazdagabb? – szólt a király. – Holnap délben várom a választ.

A gazdag ember hazament, és törte a fejét, de semmi nem jutott eszébe. A szegény ember is hazaballagott lógó orral, s otthon elpanaszolta a lányának, mi történt.

– Ne búsulj, édesapám – mosolygott Zsófika. – Majd én megmondom neked, mit felelj.

– A leggyorsabb a gondolat, mert egy szempillantás alatt bejárja az egész világot. A legédesebb az alvás, mert attól még a legfáradtabb ember is megpihen. A leggazdagabb pedig a föld, mert abból nő ki minden, ami él a világon.

Másnap a szegény ember elmondta a király előtt, amit a lányától tanult. A király elámult a bölcs feleleteken, s mivel a gazdag embernek egy szava sem volt rá, kimondta, hogy a csikó a szegény emberé marad. Aztán csak nézte az öreget, és gyanakodva megkérdezte tőle valamit.

– Mondd meg nekem igazán, öregem: magad találtad-e ki ezt a három választ?

Az öregember nem akart hazudni, hát bevallotta, hogy bizony a lánya súgta a fülébe mind a hármat. A király erre még jobban elcsodálkozott.

– Ha ilyen eszes a lányod, hadd tegyem próbára magam is – mondta a király. – Küldd hozzám, de úgy jöjjön, hogy se gyalog ne jöjjön, se kocsin, se lovon. Ne az úton jöjjön, de ne is az úton kívül. Ne legyen se felöltözve, se meztelen, és hozzon nekem ajándékot, ami mégsem ajándék.

Hazament az öregember, s elmondta a lányának a király furcsa kívánságát. Zsófika egy percig gondolkodott, aztán elmosolyodott, mintha csak egy játékos rejtvényt kapott volna.

Fogott egy nagy halászhálót, és abba burkolózott, hogy se ruhának, se meztelenségnek ne lehessen mondani. Ráült a kecskéjükre úgy, hogy az egyik lábával közben a földet érintette, hogy se ne lovagoljon, se ne gyalogoljon igazán. Az árok partján haladt, egyik lábbal az úton, másikkal az úton kívül, kezében egy kis gerlemadárral.

Mikor megérkezett a király elé, mindenki csak bámult, mert soha nem látott még ehhez foghatót. A király elismerően bólintott, majd megkérdezte, hol van hát az ajándék, amit ígért.

Zsófika ekkor kinyitotta a tenyerét, s a kis gerle egyet rebbent, azzal elrepült a magasba.

– Íme, felség, az ajándékom – mondta szelíden. – Amíg a kezemben volt, ajándék volt, de most, hogy elrepült, már nem az.

A király úgy elámult ezen a lányon, hogy nyomban feleségül kérte. Zsófika igent mondott, mert megérezte, hogy a király jó szívű ember, csak néha elhamarkodottan ítél. Egy dolgot azonban kikötött a király, mielőtt egybekeltek.

– Légy a feleségem – mondta –, de soha ne szólj bele az ítéleteimbe. Ha egyszer mégis megteszed, el kell hagynod a palotát. Azt azonban, amit idebent a legjobban szeretsz, magaddal viheted.

Zsófika beleegyezett, s attól kezdve boldogan éltek együtt. Teltek-múltak a hónapok, s a fiatal királyné mindig hallgatott, valahányszor a király ítéletet hozott, még akkor is, ha a szíve szerint másképp lett volna igazságos.

Egy napon két gazda vitába keveredett egy kiscsikó miatt, éppen úgy, mint egykor az apja esetében, s a király elhamarkodottan annak adta az állatot, aki hangosabban kiabált, nem pedig annak, akié valójában volt. Zsófikának megesett a szíve a csendesebb, szegényebb gazdán, s halkan odasúgott neki egy tanácsot, hogyan bizonyíthatja az igazát.

A király megtudta, hogy a felesége beleszólt az ítéletébe, s bár a szíve mélyén érezte, hogy a lánynak igaza volt, a szavának mégis állnia kellett.

– Emlékezz, mit ígértél – mondta szomorúan. – El kell hagynod a palotát. De vidd magaddal, amit a legjobban szeretsz.

Zsófika nem sírt, és nem is vitatkozott, csak bólintott. Aznap este, vacsora közben, csendben egy csepp altatófüvet cseppentett a király boroskelyhébe, olyat, amilyet még a nagyanyjától tanult, s amitől csak mély, békés álom jön, és nem árt senkinek. A király elaludt az asztalnál, Zsófika pedig szólt a szolgáknak, hogy tegyék fel a szekerére, s hazahajtott vele az apja kis házába.

Mikor a király reggel felébredt, nem a palota selyempárnáin találta magát, hanem egy szegény ház szalmazsákján, a füstös gerendák alatt. Zsófika ott ült mellette, és szelíden ránézett.

– Mit jelentsen ez? – kérdezte a király álmosan, még mindig zavartan.

– Azt mondtad, felség, hogy vihetem magammal, amit a legjobban szeretek a palotában – felelte Zsófika csendesen. – Én pedig téged szeretlek a legjobban, nem a palotát, nem az aranyat. Ezért vagy most itt, velem.

A király elgondolkodott, aztán elmosolyodott, s hirtelen megértette, mennyire igaza volt a feleségének nemcsak most, hanem azon a napon is, amikor a csikó ügyében beleszólt. Megölelte Zsófikát, és megígérte, hogy ezentúl mindig meghallgatja a szavát, mielőtt ítéletet mond.

Visszamentek hát együtt a palotába, s attól kezdve a király minden fontos ügyben kikérte a felesége tanácsát. Az emberek pedig szerte az országban attól fogva úgy tartották: nincs annál nagyobb kincs egy házban, mint egy okos, jó szívű asszony.