Dávid és Góliát

Régen-régen, amikor még pásztorok terelték a nyájakat a dombok között, két nagy sereg állt egymással szemben egy völgy két oldalán. Az egyik oldalon Izrael népe táborozott, Saul király vezetésével, a másik oldalon a filiszteusok, egy erős és harcias nép. Napok óta farkasszemet néztek egymással, de egyik sereg sem mert lerohanni a másikra, mert a völgy mély volt, a lejtők meredekek.

A filiszteusok táborából minden reggel kilépett egy hatalmas termetű harcos. Olyan magas volt, mint két ember egymás vállán, páncélja csillogott a napfényben, kezében pedig egy dárdát tartott, amely vastagabb volt egy szövőszék rúdjánál. Góliátnak hívták, és mindenki rettegett tőle, még a legbátrabb katonák is elsápadtak, ha megpillantották.

Góliát minden reggel megállt a völgy szélén, és nagy hangon kiáltott át Izrael táborába. – Válasszatok magatok közül egy embert, álljon ki velem! – dörögte. – Ha legyőz engem, mi leszünk a szolgáitok. Ha én győzök, ti szolgáltok minket! Így kiáltott negyven napon át, reggel is, este is, de senki nem mert elé állni.

Messze onnan, egy csendes kis faluban élt egy Izsai nevű ember, akinek több fia is katonáskodott Saul seregében. A legkisebb fiát Dávidnak hívták, s ő még nem harcolt sehol, mert otthon a nyájat őrizte a legelőkön. Esténként furulyázott a bárányoknak, nappal pedig parittyával gyakorolt, hogy távol tartsa a ragadozókat a nyájtól.

Egy napon Izsai magához hívta Dávidot. – Fiam, vidd el ezt a sok kenyeret és sajtot a bátyáidnak a táborba, és nézd meg, hogy vannak! – mondta. Dávid útnak indult, s mire a táborhoz ért, éppen akkor harsant fel újra Góliát hangja a völgy túloldaláról.

Dávid látta, hogy a katonák, köztük a bátyái is, rémülten hátrálnak, amikor az óriás kiáltozni kezd. – Miért nem mer senki kiállni ellene? – kérdezte csodálkozva. A bátyja rosszallóan nézett rá. – Te ehhez mit szólsz, kisöcsém, menj inkább vissza a juhaidhoz, ne ártsd bele magad olyasmibe, amit nem értesz!

De Dávid szavai eljutottak Saul királyhoz is, aki magához hívatta a fiút. – Hallottam, hogy szembeszállnál Góliáttal – mondta a király elgondolkodva. – De hiszen te még szinte gyermek vagy, ő pedig egész életében harcolt. Dávid nyugodtan nézett a királyra.

– Uram királyom – mondta –, amikor a nyájamat őriztem, nem egyszer előjött egy oroszlán vagy egy medve, hogy elvigyen egy bárányt. Ilyenkor utánuk mentem, és addig nem tágítottam, míg el nem kergettem őket, hogy a bárány sértetlen maradjon. Aki megvédte a nyáját a vadállatoktól, az meg tudja védeni a népét ettől az óriástól is.

Saul király hosszan nézte a fiút, aztán bólintott. – Menj hát, és legyen veled a jó szerencse! Ezzel a saját páncélját és kardját akarta Dávidra adni, de azok olyan nehezek voltak, hogy a fiú alig bírt bennük lépni. – Köszönöm, uram, de ebben nem tudok járni – mondta Dávid, és inkább levette magáról az egészet.

Fogta a pásztorbotját, az üres tarisznyáját, és lement a patakhoz, ahol öt sima, kerek kövecskét válogatott ki magának. Ezeket a tarisznyájába tette, kezébe fogta jól ismert parittyáját, és elindult a völgy felé, hogy szembenézzen az óriással.

Amikor Góliát meglátta a közeledő fiút, hangosan felnevetett. – Ezt küldik ellenem? Egy gyereket, bottal a kezében? Talán kutyának néznek engem? – kiáltotta, és fenyegetően megrázta a dárdáját. A katonák mindkét oldalon lélegzet-visszafojtva figyelték, mi fog történni.

Dávid azonban nem hátrált meg, és nyugodt, tiszta hangon felelt. – Te karddal és dárdával jössz ellenem, én pedig annak az erejével jövök, aki a mi népünket mindig megvédte. Ma megtudja mindenki, hogy nem a fegyver nagysága dönt, hanem az, hogy kinek van igaza.

Ezután Dávid futni kezdett az óriás felé, közben egy kavicsot illesztett a parittyájába, megpörgette a feje fölött, és elengedte. A kő pontosan Góliát homlokát találta el, mire az óriás megtántorodott, és nagy robajjal a földre zuhant.

Amikor a filiszteusok látták, hogy bajnokuk elesett, rémülten szétszaladtak, Izrael katonái pedig örömujjongásban törtek ki, és diadalmasan az üldözésükre indultak. Aznap este az egész tábor Dávidról beszélt, aki alacsony termetével és egy szál parittyával olyat vitt véghez, amire a legerősebb harcosok sem mertek vállalkozni.

Saul király magához hívatta a fiút, megölelte, és attól a naptól kezdve Dávid a király mellett maradt. Az emberek sokáig emlegették még, hogy nem mindig a legnagyobb és legerősebb győz, hanem gyakran az, akiben a legtöbb bátorság és hit lakik.