Farsangi versek

Barna bundát öltök fel,
medve lettem, félj, ha kell!
Brummogok, míg jő a hó,
mézet nyalok, ó, de jó!

Jaj, de illatozik a fánk,
mosolyogva néz le miránk.
Cukrot szórunk tetejére,
jut belőle mindenkére.

Verjük már a dobokat,
kergetjük a fagyokat!
Kiszebábunk útra kész,
lángra kap, és elenyész.

Táncolunk a part felé,
kiszebáb a víz elé.
Menj el, tél, és menj a hó,
jöjj, tavasz, de jó, de jó!

Álarc rejti, ki vagyok,
tőle nagyra változok.
Oroszlán, vagy csöpp egér,
nézd, a maszk alatt ki fér!

Ma farsang van, áll a bál,
minden jelmez táncba száll.
Táncba szállunk, perdülünk,
egymás körül kerülünk.

Peng a húr, és szól a dal,
ropjuk vígan, diadal!
Vígan ropjuk, ez a jó,
kint pihen a néma hó.

Bohóc lettem, nézzetek,
piros orrom, nevetek!
Bukfencezem eleget,
tapsra várom sereget.

Dobbal, csörgőn zenélünk,
tavaszt várva remélünk.
Zúg a lárma, szól a szó:
„Menj el, tél, és menj el, hó!”

Kergetjük a hideget,
várjuk már a meleget.
Zöldell a rét, kék az ég,
vidám tavasz, itt a vég!

A bál közepén ugrálok,
vígan, bátran kiabálok.
Rajtam tarka jelmez ég,
ilyet nem látott a vidék!

Sül a fánk a konyhában,
illat száll a szobában.
Cukrot szórunk rá sokat,
mindenki kap egy nagyot.

Puha, forró, illatos,
rajta cukor, harmatos.
Nyammogunk, míg tart a tál,
farsangkor a fánk király!

Dong a dob, és peng a réz,
hosszú menet útra kész.
Elöl lépked egy vitéz,
kardja fából, jó nehéz.

Száll a konfetti, a szél,
mind kacag, és mind zenél.
Zeng a jókedv, zeng az ég,
tél anyónak vége rég!