Tavaszi versek gyerekeknek

Reggel a nap felragyog,
ablakomon átragyog.
Csiklandozza arcomat,
elűzi az álmomat.

Kibújik a zöld levél,
friss szellő közötte él.
Süt a nap, és fény ragyog,
minden rügy már mocorog.

Nyílik már a kék virág,
zöldell újra a világ.
Döng felette száz bogár,
mézet lopni ide jár.

Fecske száll a magasban,
csőrében egy szalmaszál.
Fészket épít vidáman,
tavasz van, ha ő megszáll.

Esik, esik az eső,
nedves lett a nagymező.
Csizmát húzok, mehetek,
pocsolyában lépdelek.

Nézd, az égen mennyi szín,
szivárvány ragyog ott kinn!
Piros, sárga, zöld meg kék,
gyönyörű ez, égi kép.

Olvad már a téli hó,
csobog már a víg folyó.
Zöldell újra lenn a rét,
halld a csermely énekét!

Hóvirág nyit, hófehér,
tavaszt hoz, ha visszatér.
Barka bújik ágon ott,
napsugárban ringatott.

Hazatért a fecskepár,
sárból épül fészke már.
Sárból rakja kis lakát,
gyűjti hozzá a szalmát.

Csivitelve száll tova,
nem pihen meg ő soha.
Egész nap csak fenn kereng,
fészke felett dala zeng.

Fönn az égen fúj a szél,
nyomában a felhő kél.
Zápor koppan, csepp pereg,
minden fűszál megremeg.

Ám a szél tovább rohan,
felhő is tovább suhan.
Kibújik a nap megint,
langyos fényt a földre hint.

Nézd, az égre színes ív,
feszül, s dobban is a szív.
Csodálom a színeket,
hét ragyogó ívüket.

Bársonyos a barka már,
méhecske a mézre vár.
Fut a kertben kis darázs,
minden zugban zöld varázs.

Zöld ruhát ölt már a fa,
nincsen ága csupasz, na.
Fészket rak a víg madár,
zöldell minden, itt a nyár.

Pipacs pirul a mezőn,
harmat csillan a tetőn.
Nyílik pitypang, gólyahír,
arcukon a hajnalpír.

Lepke libben szárnyakon,
megpihen a szirmokon.
Szirmuk nyílik csendesen,
ringatóznak kedvesen.

Kél a nap a hegy mögött,
fényt szitál a kert fölött.
Melegít a napsugár,
bújik elő már a nyár.

Fényben úszik a mező,
langyos már a levegő.
Zeng a fákon a madár,
hív az erdő, a határ.

Süt a nap, hát nevessünk,
rétre, dombra siessünk!
Hívogat a napsütés,
száll a rétről nevetés.